Szentháromság plébánia

1046 Budapest,
Tóth Aladár u. 2-4.
06 (1) 230 2687









Tisztaság a jegyesség alatt ÚJ!

Vali: Vali vagyok, a plébánián a hívő házasságra készülők csoportjához tartozom. Szüleim négy éve jutottak odáig, hogy egyházi házasságot kötöttek, édesapám két éve tért meg és keresztelkedett meg a káposztásmegyeri közösségben. Számomra érettségiző koromban kezdett a hit igazán élővé válni.

Az orvosi egyetemre kerültem, ott ismerkedtünk össze mostani jegyesemmel Viktorral. Szerencsére éppen akkor volt a téma ifjúsági hittanunkon a szerelem, együttjárás, szexualitás. Ez a téma néhány évente előkerül nálunk az ifi hittanokon, 6-7 találkozáson foglalkozunk e kérdéssel.

E beszélgetések segítettek, hogy belássam a logikáját a tiszta házassági készületnek.  De e találkozások legnagyobb élménye számomra a fiatal házaspárok és jegyesek tanúságtétele volt. Mindannyian vallották, hogy házasságuk, kapcsolatuk azért mélyült el, mert a szexuális kapcsolattól tartózkodva készültek a házasságra. Emiatt tudtak elmélyülni a kettÅ‘jük közti lelki kommunikációban és hitéletükben is.

Példaképem egy korombeli fiatal pár, akiknek már kisbabájuk van. Látom rajtuk, hogy a tiszta készület után boldogok. Ugyanilyen boldog és párkapcsolatában kiegyensúlyozott az összes pár, akit ismerek és hasonlóan készültek. – Példájukat látva el tudtam képzelni, hogy én is így készüljek. - Fordítva pedig: látom magunk között azokat is, akik nem így készültek. Sok szomorúság, csalódás van életükben. Nem szeretnék a helyükben lenni.

 

Viktor: Vali vőlegénye vagyok. Az én szüleim elváltak. Sokszor feltettem a kérdést: mi garantálja, hogy az én házasságom jó lesz. Hittanokon hallottam róla, hogy jobb a házassági készület, ha a testiségtől tartózkodunk. Ezt megértettem és elhatároztam; mert arra vágytam, hogy az én jövendő házasságom ne járjon úgy, mint szüleimé.

Több barátnőm volt. Volt, aki kifejezetten a szexuális kapcsolatra törekedett. Ezért szakítottam velük. Vállaltam, hogy csodabogárnak tartottak. Mások azt mondták: Nincs olyan lány, akiről te álmodsz. Valiban megtaláltam azt, akire vágytam.

Így kerültem a Káposztásmegyeri közösségbe. Nagy megerősítés volt, hogy lehet így élni; hogy nem vagyok egyedül.

Feri atya Nagykorúság Krisztusban c. hittankönyvében régebben azt olvastam, hogy már az is vétkezik, aki másban szexuális izgalmat kelt… Meg: hogy ne járjunk kézenfogva addig, amíg nem köteleztük el magunkat egymásnak. Korábban ezek nevetségesnek tűntek számomra. Most, hogy együtt járunk, teljesen egyetértünk ezzel a felfogással. Törekszünk magatartásunkkal is tanúságot tenni a fiatalabbak előtt arról, hogy jó tisztán készülni a házasságra.

 

 

 

 

 

 

 

 

© 2007-2009. Káposztásmegyeri Szentháromság PlébániaImpresszum