Neveljük-e gyermekeinket?

Van olyan pedagógiai irányzat is, mely a kérdésre nemmel felel. És van olyan iskola is, amely számunkra meghökkento dolgokat mond a nevelésrol.

Egymással beszélgetve, köztünk, fiatal házasok között - ahol gyermekeink hasonló korúak - felmerült az igény, hogy jó lenne a nevelésben is a saját, közös, keresztény kultúránkat kialakítani.

Ezért terveztünk magunk között egy fórumot, hogy sikerüljön közös alapokra helyeznünk a gyermeknevelés alapelveit. Úgy gondoltuk, hogy nem nevelési tanácsadást fogunk tartani hiszen ehhez sem képzettségünk, sem szaktudásunk nincsen - hanem alapelveket akarunk megfogalmazni a magunk számára, valamint megosztani másokkal tapasztalatainkat. A fórum elején egy tapasztaltabb házaspár személyes történetükön keresztül arról beszélt, hogy az elveknél is fontosabb minden nap megújítani személyes Istenkapcsolatunkat, s azt a törekvésünket, hogy a szeretetünk által Jézus megszülessen közöttünk. S akkor így maga a Szentlélek és Jézus vezet bennünket a nevelésben..

Aztán folytattuk az alapelvekkel.

Elsoként a házastársak közötti szeretetkapcsolatról beszéltünk, ahol a szülok a kölcsönös szeretet által benne léteznek egymás életében. Az anya az otthoni létével is beléphet férje munkájába, gondolataiba, s fordítva is. Ehhez fontos a kommunikáció. Fontos tudatosítanunk, hogy a gyermekek másolnak minket, elsosorban a szülok egymás közti viszonyát.

A szülok kapcsolatán is múlik, hogy a gyermek hogyan fejlodik: együtt kell kialakítanunk a határokat, és aztán (átlagos helyzetekben) ragaszkodni ehhez. Vigyázni, hogy ne játszhassa ki egyik szülot a másikkal szemben.

Második alapelv, hogy nevelésre szükség van!

A nevelés nem más, mint élo kapcsolat, így nem korlátozódhat egy-egy eseményre, hanem a nap 24 óráját kitölti. Ezért fontos, hogy legyen idonk közös játékra, munkára, pihenésre. Biztosítsuk az alkalmat feltétel nélküli szeretetünk kifejezésére (szemkontaktus, testi kapcsolat, beszélgetés), vagyis naponta töltsük föl a gyermek "érzelmi tankját".

A nevelésben fegyelmezésre is szükség van.

Szükséges, hogy megtanulja, hogy vannak kéréseink és parancsaink is. Éreznie kell a szeretetünket, hogy ne haragból, fáradtságból vagy idegességbol fegyelmezzük. Ha mégis, ne szégyelljünk bocsánatot kérni (a fegyelmezést megtartva) az idegességünkért.

Hallgassuk meg az o mondanivalóját is a dologgal kapcsolatban, érezze, hogy most is befogadjuk ot. A korlátok felállítása után legyünk ezekben következetesek, határozottak.

A gyereknek meg kell tanulnia, hogy mi a NEM és mi az IGEN. Ez mindenkinél kissé máshol lehet, de kellenek helyek, ahol élesen, és mindig elkülönülnek a határok.

A szüloi kérés és a gyermeki engedelmesség ne menjen el egymás mellett.

Ha kérünk valamit (észszeru határok között tegyük ezt), figyeljünk arra, hogy a gyermek meg is tegye. Erre meg kell tanítani: ha nem érti, hogy gyere ide, meg kell fogni a kezét és odavezetni, de ugyanígy játszani vagy elpakolni is meg kell tanítani. Hagyjunk idot neki a dolgok befejezéséhez: korábban jelezzük, hogy mit fogunk csinálni (egy perc múlva ebéd, még kétszer lecsúszhatsz...), ne várjuk, hogy mindent azonnal abba tud hagyni.

Meg kell tanítani arra is, hogy vészhelyzetben határozott parancsunkra azonnal reagáljon.

Az elhangzott tapasztalatok segítettek másoknak megoldást adni egy-egy konkrét helyzetre.