Mint Mária

Épp csak elkezdődött az advent és ezzel az az időszak, amikor újabb lehetőségünk nyílt arra, hogy családunkban tovább növekedjék a szeretet. Mégis ijedten kezdtem tapasztalni, hogy kisfiam egyre nagyobb ellenszenvvel viseltetik egyéves kishúgával szemben.Ez az ellenszenv eleinte "csak" kisebb-nagyobb lökdösődésekben nyilvánult meg,később már ott tartottunk, hogy ha Tominak csak az útjába került a kis Kata, már belerúgott. Nem használt se büntetés, se dicséret, a helyzet egyre rosszabb lett: reggelente, ahogy Tomi megpillantotta Katát, gyorsan becsukta a szemét, hogy ne is lássa. Férjemmel, Attilával technikai megbeszéléseket tartottunk. Lehet, hogy túl szigorúk vagyunk vagy - épp ellenkezőleg - túlságosan szabadjára engedjük Tomit. Megbeszéltük, hogy milyen esetben mit kellene tennünk, mit engedjünk meg neki, mit ne. Ez sem segített igazán. Nagy fájdalom volt ez számomra, azt hittem, ilyesmi nálunk sohasem fordulhat elő.

Ezzel a fájdalommal mentem el szentségimádásra. Jó volt most egyedül lenni a kápolnában, jólesett félhangosan imádkozni, kérni Jézus segítségét. Hirtelen az jutott eszembe, hogy Máriához kellene fordulnom, az Édesanyához, segítsen abban, hogy ne csak testileg legyek a szülője gyermekeimnek, hanem újra tudjam szülni őket lelkileg, hogy Jézushoz tudjam vezetni őket. Nagy bizalommal, lelkileg megerősödve hagytam abba az imát. Volt még egy kis időm, úgy gondoltam, elolvasom azt a lapot, amit már belépve megpillantottam a kápolna padjain elhelyezve. Megdöbbentem, mert a lapon keresztül Mária válaszolt kérdéseimre. A rövid írás arról szólt, hogyan válhatunk Máriához hasonlóan a lelkek édesanyjává. Nem kell azon törni a fejünket, hogy majd mit hogyan csináljunk ahhoz, hogy ez megvalósulhasson; nem technikailag kidolgozott stratégiára van szükség, mert ez csak emberi megoldást hoz, vagyis az eredmény torz lesz. Isten felé kell jobban elindulnunk - minden téren -, és ha egyre erősebben élünk Istennel, a kérdéses nehéz helyzetben Isten mindig megadja a megfelelő megoldást.

Ezzel a felfedezéssel indultam haza. Otthon rögtön megosztottam örömömet Attilával, és együtt vágtunk neki a számunkra megjelölt útnak. Ezentúl nem azon gondolkodtam, hogy mit tehetnék a gyermekemért, hanem hogy mit tehetnék többet Istenért hol, milyen lépést kell megtennem, hogy Isten - a Szeretet - növekedhessék bennem. Így pl. arra gondolta, hogy szegény Attila mennyire unja már a vajas kenyér vacsorákat, és többször megpróbáltam valami változatosat készíteni; vagy minden reggel - akármilyen korán is indult munkába - felkeltem, hogy együtt indíthassuk imával a napot. Alig telt el egy hét, és a rugdosások, lökdösődések abbamaradtak. Egyik este pedig nagy melegség töltött el, amikor az esti lefekvéskor Tomi azt kérte, hogy vigyük oda hozzá az ágyba Katát, mert jóéjszakát puszit akar adni neki.

K. Éva