Szentháromság plébánia

1046 Budapest,
Tóth Aladár u. 2-4.
06 (1) 230 2687









Örülünk, hogy felkeresett bennünket, vagy véletlenül ránk talált!

Honlapunkkal szeretnénk segítséget kínálni:

·         plébániánk tagjainak,
·         a közösségünkbe kapcsolódni akaróknak,
·         a hit iránt érdeklődőknek,
·         felnőtt korban keresztelkedni, szentségekhez járulni vágyóknak,
·         a gyermekük hitoktatását, keresztelését kérőknek,
·         egyházi házasságot kötni szándékozóknak,
·         lelki támaszt keresőknek,
·         az életünk iránt érdeklődőknek,
·         Tomka Ferenc atya írásai után érdeklődőknek.

Májusi életige

„Azért jöttem, hogy tüzet gyújtsak a földön. Mi mást akarnék, minthogy lángra lobbanjon!” (Lk 12,49)

Az Ószövetségben a tűz Isten igéjét jelképezi, amelyet a próféták közvetítettek; de utal az isteni ítéletre is, amely megtisztítja népét, miközben áthalad rajta.
Jézus szava is ilyen: építő, ugyanakkor lerombol mindent, ami értéktelen, ami esendő, ami hiábavaló, és csak az igazságot hagyja meg.

Biztos út segédfüzet

Innen letölthető a  Biztos út könyvhöz készült segédfüzet, mely hasznos lehet hitoktatóknak, fiatalokkal foglalkozóknak.

Hogyan gyónjunk?

A régóta gyónók számára is tartalmazhatnak az alábbi sorok új szempontokat, ezért szeretettel ajánlom figyelmetekbe. Azt pedig többen kérték, hogy a gyónás végén levő hálaadó felelgetős imát írjuk le számukra.

Szentolvasó imádkozása - frissített változat!

Hogyan olvassuk újként a Szentolvasót? Itt találhatjátok Feri atya frissített írását, segítő szempontjait a titkokról:

 

Elindult a Biztos út blog!

Tisztelt Szülők!

Értesítjük Önöket arról, hogy iskolánkban gyermeküket - tisztelet a kivételnek - felvilágosítják szexuálisan. Kit az innen-onnan küldött "szakértők", kit a barátai.
Azért, hogy a sorban valahol teret nyerjen Jézus is; azért, hogy a "tisztaság" szó ne csak egy takarítás utáni állapotot jelentsen a gyerekeknek, fiataloknak, hanem valóban dönthessenek mellette, indítottunk egy blogot.

Biztos út - Feri atya új könyve

Június elején jelent meg Tomka Ferenc atya új könyve, Biztos út címmel. A könyv szerelemről, szexualitásról szól közérthető formában, tapasztalatokkal, a legfrissebb kutatási eredményekkel. Nagyon fontos lenne elolvasni minden fiatalnak, fiatalokkal foglalkozóknak, hitoktatónak!

© 2007-2009. Káposztásmegyeri Szentháromság PlébániaImpresszum